http://dolgaink.tk/2010/09/24/onellatas/
Blogtársam fenti bejegyzése indított alábbi gondolataim megírására.
Én azt mondom, hogy az önellátás ötletéhez való visszatérés - leginkább kisebb közösségekben - a mai helyzetben egyfajta tényleges megoldás. (Leginkább persze azt sem kellene szétrombolni és elsorvasztani, amelyek közösségek eddig már működtek!) /Csak egy példa a Nők Lapjában olvasott eldugott kis falu, a kis közösség eredményes működésére, amely nem várt semmilyen támogatásra, termelnek, van közfürdőjük, maguk szervezik az élelmiszer, tűzifa elosztását, beszerzését és megemlítendő, hogy a faluban nagy számú a cigányság, mégis békében élnek. Hát kérem, ilyen is van!/ Talán pont az elzártság, a senki másra nem számítás tette őket életképessé!
Az önellátás egyrészt talán kényszer, de jó irányú kényszer! Másrészt lehet annak következménye, hogy az egyén belátóbb és könnyebben, önállóbban hozhat döntést, mint egy gazdasági szervezet, ország, vagy egyesülés. Ez lehet a visszatérők, új próbálkozók indítéka.
Az igaz ugyan, hogy az önellátási forma kevesebb terméket állít elő, de ez talán nem is baj, hiszen napjainkban nagyon nagy mértékű pazarlás folyik az élet szinte minden területén. Szerencsére egyre több törekvés, kezdeményezés irányul ennek megoldására. Éppen más zöld blogos társaimnál olvastam azt a kezdeményezést, amelyben például, sikerült a kidobott ételek mennyiségét csökkenteni a tudatosabb odafigyeléssel és spórolással, illetve másik esetben az újonnan vett ruhaneműk számát korlátozni havi szinten meghatározva a megmozduláshoz csatlakozóknál.
Az önellátást talán még a magyar mezőgazdaság mai helyzet is kikényszerítheti, amennyiben valamilyen okból az import megszűnne, illetve az árak elszabadulnának, például az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbá válásával. Magyarországon (is) sajnos folyamatos pusztulást látok, a nagy gyümölcsösök, szőlők kivágását, az állatállomány csökkentését, mert nem éri meg ezt a munkát egyéni szinten végezni. Azt meg gondolom sokan tudják, hogy a tömegtermelés milyen pusztításokat okoz emberben, állatban, természetben. A támogatási rendszert pedig csak a saját ország diktálja. Példa erre az ország mára egyetlen megmaradt cukorgyára, mivel az EU kvóta mennyiséget ez is képes egymagában feldogozni. Állítólag ezzel támogatjuk a rászoruló országok exportját. Talán mi nem vagyunk elég rossz helyzetben? A földek a tilalom miatt még nem külföldi tulajdonok, de meddig húzható-halasztható a moratórium? Csak egy két villanás a sok-sok kérdésből és adatból.
Az állam is kénytelen megfelelni az EU-nak, ha már egyszer benne vagyunk. Szerintem ez egy se veled, se nélküled kapcsolat. Mert ugye EU nélkül az export, ami a gazdaság lelke lenne, nem nagyon működne, támogatás sem nagyon várható egy üres államkasszából, viszont számos negatív szabályozásnak kell alávetni magunkat, illetve kialakul egy olyan mértékű összefonódás, amely aztán dominóként tud bedőlni.
Ez elég patt helyzet, talán túlságosan is kicsi a mozgástér ebben a függőségben, bár azért biztosan lennének itt kihasználatlan területek. Mondhatnám például a geotermikus energia felhasználását, amelyet pont az itthoni bürokrácia (egyszer a rádióban hallottam mennyi engedély kell egy ilyen erőmű létrehozásánál megszerezni), illetve a pénzéhség, meggondolatlan pocsékolás(eladások) nehezítik.
Ha viszont felülről nem lehet várni a segítséget, akkor máshonnan kell indulnia a dolognak. Én úgy gondolom, hogy egy gazdasági egységnek a profit a legfontosabb, így ha be is látja, hogy lehetne más irányba mozdulni, ahhoz sok esetben kutatás-fejlesztés lenne szükséges, amely költséges és csak hosszabb távon térül meg. Így sok olyan döntés amely tudatos fogyasztókat szolgálna ki, elég soká várható, főleg ha az felsőbb szinten sincs eléggé támogatva.
A kormányok helyzete sem lehet könnyű, mégis ki kellene használni minden lehetséges mozgásteret, még jobban meglelni, kiaknázni az országban rejlő lehetőségeket és ezeket a prioritásokat helyesen meghatározni, jövőbe tekintően, a múltból ped ig okulva. Surányi úr egyik mostanában elhangzott, rádiós interjújából azt emelném ki, hogy azt gondolja elhibázott lépésnek, hogy országunk is a fogyasztói modellre alapozta gazdasága fejlődését, amely látható, hogy hova is vezet, mennyire ingatag.
Az EU-ban annyi okos ember lehet, nem értem, miért nem lehet mást kitalálni egymás támogatására, csak azt, hogy az egyes országokat termelésükben lekorlátozzák, illetve pénzügyileg függőségüket megsokszorozzák. Talán a görög válság adott egy kis ízelítőt, hogy a függés milyen gondokat is okozhat. Persze az Egyesülés pont a kapcsolatok erősítése végett jött létre, de veszélyes lehet a túl nagy függőség, talán itt is olyan projekteket kellene támogatni, amely nem feltétlenül minden szél szorosabbra kötését célozza, illetve jövőbe tekintő projektek támogatását. Ez is fellendíthetné a kereskedelmet, gazdaságot, fogyasztást, gondolok mondjuk akár a zöld energiákra.
Tudom, bizonyára túl leegyszerűsítem a dolgokat és sok mindent nem látok, érdekeket és ellenérdekeket, de ezen a szinten is egyfajta felülemelkedéssel lehetne ránézni a dolgokra, talán az egyszerűből sem rossz kiindulni, mielőtt belekavarodnánk a számos, más tényezőbe. Sajnos a profit hatalma bizonyára sokszor az üdvözítő megoldásokat is képes jó ideig elnyomni.
Úgy vélem, hogy ez egyén ezért is képes az élhetőbb jövő megteremtésében, mert nem köti annyi minden gúzsba. Ha már felismerte a helyes utat, akkor a megvalósítás vagy arra való törekvés, ugyan itt sem egyszerű, de sokkal könnyebben megvalósítható feladatnak látszik. Gondolok itt a tudatos fogyasztáson keresztül a környezetvédelemig rengeteg mindenre, amelynél azért sokkal nehezebb döntés lehet az önellátásra törekvés főként azoknál, aki ezt még nem végezték, bár erre is láttam már példát.
Ha cégek termékeinek, szolgáltatásainak többé nem lenne felvevőpiaca, a vevők mást várnának, más irányba terelnék őket, az megoldás lehetne! Nekünk kell a változást elindítani! Ettől még nem azt mondom, hogy a vállalkozásnak ne legyen profitja, bár lehet, hogy néha le kellene mondania az extra profitról, vagy előre gondolva, belátva a dolgokat, hasznos irányba kutatni fejleszteni, mert az senkinek sem lehet érdeke, hogy tönkrement vállalkozások, összeomló gazdaságot eredményezzenek.
Ezért hiszek abban, hogy az egyénnek most sokkal nagyobb szerepe lehet a változásban. Ráadásul az is szükséges, hogy az egyének minél többen legyenek, mert bizony "Egy fecske nem csinál nyarat". Az meg dicséretes lenne ha a felső szintről is elindulna valami, mert enélkül sajnos az egyén sem lehet szerintem sikeres. Ha ez a két terület nem találkozik valahol félúton, véleményem szerint nagyon súlyos következményei lehetnek.
Valamilyen egyensúlyi állapot lenne ideális, ahol a régmúlt termelési szerkezete is megmaradna, tényleges támogatásra lelne, a régmúlt nem túlfogyasztása, az önként lemondás és belátás szerepelne, egy ugyanilyen szemléletű felső vezetéssel, gazdasági egységeket tekintve, országhatáron belül és kívül egyaránt. Természetesen az is tényleg fontos, amit blogtársam írt, hogy amit egyszer már elértünk, akkor azt állítsuk a jó cél szolgálatába, ne pedig visszafejlődjünk. Persze ez a fogyó erőforrások ismeretében ez csak akkor lehetséges, ha az érintettek, vagyis az egész világ elég gyorsan reagál. Remélhetőleg ez nem csak egy szép álomkép.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam
Timi írta...
Szilvi, nagyon szépen köszönöm! Rögtön ki is teszem! :)