Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. november 22., hétfő

Karácsonyfa

Mint rendes környezetvédő, természetesen a karácsonyfa témában is zöldültünk. Apukáméknál és anyósoméknál már régen műfenyő az ünnep dísze és meg kell mondjam a gyerekek ugyanúgy örülnek neki, csodálják, mintha élő fa lenne. (Persze az is benne lehet, hogy leginkább a felaggatott szaloncukrokra koncentrálnak.)
Mi tavaly és előtte nevelgettünk egy nagy dézsában egy szép ezüstfenyőt, mert valahogy nem tudtam lemondani a fa illatáról, esztétikumáról, érintéséről. Aztán ez évben hiába ültettem át a dézsából a fácskát, egyszerűen eldobta összes tűlevelét és végleg megadta magát.
Ez adta az utolsó lökést, hogy mégis beadjam a derekam egy műfenyő megvásárlására, amely most már bent pihen a tárolónkban. A fenyőillatot pedig nagyon egyszerűen pár, vízbe állított fenyőággal meg fogom oldani, hiszen a kertben és anyuéknál is van honnan lemetszeni pár gallyat.
Szóval, boldog karácsonyt az életben maradt fáknak! Remélem nem lesz tonnaszám megvásárolatlan egyed, vagy ha lesz is, legalább értelmesen hasznosítják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése