Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. október 9., szombat

"Kreatív blogger" díj


Örömmel vettem, hogy Tara érdemesnek talált a díjra, de meg kell vallanom második gondolatom rögtön az volt, hogy ez a vajon honnan indult, hova fog érni és milyen célt szolgál, kicsit gyanakvóan. Persze ez bizonyára marketinges, kommunikációs tanulmányaim és munkáim révén nyomultak rögtön tudatomba. Lehet, hogy a cél a forgalom felpezsdítése, az oldalak értékesebbé tétele az eladandó reklámok számára? Azt hiszem ez teljesen lehetséges.
Amiért viszont mégis szeretném továbbadni ezt a díjat másoknak az az, hogy úgy vélem, ez a díj annak is eszköze, hogy igazi közösségé szerveződhessenek a blogolók. Ez pedig egy örvendetes cél, mivel én magam is sok hasznos információt és elgondolkodtató írást ismertem meg blogtársaim jóvoltából.

A díjjal járó teendők:


1. Meg kell köszönni a díjat annak, aki adta

2. A logót ki kell tenni a blogba

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam
http://hegyek-lanya.blogspot.com


4. Írnom kell magamról 7 dolgot

- próbálom életemet minél természetközelibben élni (Élni és élni hagyni!)
- szeretném mások figyelmét is ráirányítani arra, hogy ez az egyetlen út, amely vezet valahova
- fontosnak tartom, hogy gyermekeink nevelése ugyancsak ezen az elven történjen
- egyszerre vagyok harcos és visszahúzódó, kétségbeesett és reményteli és jó ezeket az érzéseket, gondolatokat megosztani Veletek
- szeretem az élet apró örömeit és nagy csodáit, ez az ami értelmet ad neki
- legnagyobb nyugalmam a kertem, legnagyobb boldogságom gyermekeim, az erőm a családom és barátaim
- az örök tervezés, az újabb és újabb célok lépcsők, amelyekkel igyekszem egyre magasabb szintre jutni

5. Tovább kell adnom 7 bloggernek, linkekkel:

http://dolgaink.tk/

http://greenr.blog.hu/

http://bioetikablog.hu/

http://jand.info/

http://aftermodern.hu/

http://kornyezet.blog.hu/


http://porehagyma.blogspot.com/

6. Megjegyzést kell hagyni náluk, hogy tudjanak a díjazásról .

Tara, köszönöm a díjat!

2 megjegyzés:

  1. Szilvi, nagyon szépen köszönöm! Rögtön ki is teszem! :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Szilvi, nagyon köszönöm a megtiszteltetést!
    Ezzel az első feltételnek talán eleget is tettem, a többinek sajnos nem tudok, így a díjról le kell mondanom. Többek közt azért is, mert nem vagyok blogger; a "dolgaink" - a látszat ellenére - nem blog.
    Bizonyára ismered a legendát a sakk feltalálójának tiszteletdíjáról. Ott csak kettővel kellett szorozni, mégis csillagászati mennyiségekhez jutottunk még a sakktábla teljes bejárása előtt. Ha ebben a pilótajátékban hetes szorzóval dolgozunk, én már alighanem tövig járhatom a lábam a neten, mire találok 7 olyan bloggert, aki még nem kapta meg a díjat.
    De köszönöm, tényleg örülök, hogy gondoltál rám!

    VálaszTörlés