Mindig is érdekelt a lakberendezés, az otthon szépítése, építése, hiszen ez az a hely, amelybe az ember visszahúzódhat a világ elől és teret ad a családi életnek, amelynek ma is nagyon fontosnak kellene lennie. A legjobban a felújítós, átrendezős dolgokat szeretem, amely nem feltétlenül sok, új és drága dolog vásárlását jelenti, sokkal inkább kreativitást kíván. Erre pedig nagyon is szükség van, amikor például gólya hozta csomag érkezik a házhoz, hiszen akkor nemsokára elkezdődik a "nagy rendrakás".
A gyerekek növekedésével egy ütemben kezdődik a minimál stílus kialakítása a lakásban. Jó annak, aki eleve ennek az irányzatnak elkötelezettje, mert nem lesz olyan sok dolga, akinek viszont nem, annak egyre gyorsuló ütemben kell elsajátítani a stílust és ez alapján átrendezni a lakást.
Először az alsó polcokról kerülnek feljebb a könyvek, egyéb apróságok, amellett, hogy némelyik azért így is áldozatul esik, szétszakad, eltörik. Persze ez a feljebb pakolós folyamat nem mindenhol kivitelezhető, így a konyhában és fürdőben felkerülnek az ajtózárak.
A szobában eltűnik a csipketerítő, egy-két apró dísztárgy. A virágok, ha van, olyan helységbe kerülnek ahol nem probléma a mellélocsolás, illetve egy kis benti homokozás.
Mivel az ágy melletti kis szekrényre nem kerülhet zár, mivel azt tönkretenné, így az is kirámolásra kerül egy másik szekrény felsőbb polcára. Persze már itt is alig van hely, de ilyenkor rájövök, hogy mindig van mit ésszerűsíteni, máshogy pakolni, rendszerezni. A rendszerezés lassan minden gondolatomat leköti, mivel mindezek emellett szaporodnak a gyerekruhák, cipők, amelyet tartogatunk a kisebbiknek. Férjem kicsit túlzottnak találja, amikor a falra szerelhető cipőtartó mellett a második cipős szekrényt veszem. (Ma is tele van a gyerekek cipőivel.) Márpedig meguntam, hogy a szekrényben, dobozokban tárolt cipőket mindannyiszor ki kell pakolnom, ahányszor valamelyik gyereknek egy lábbelit keresek.
Szép lassan letisztult formák és terek alakulnak. Tulajdonképpen nem is olyan rossz ez a változás, egészen jó az, hogy a dolgok rendszerezésre kerülnek, minden átláthatóbb, egyszerűbb, letisztultabb. A funkcionalitás sokkal hangsúlyosabb, mint a díszítés, amelynél esetleg túlzásba is eshet az ember.
Mikor pedig a lakás már tisztul, átláthatóvá válik akkor elkezdődik a barokk kialakítása, amelyet a gyerekek nagy buzgósággal végeznek. A megüresedett alsó polcok, a padló minden négyzetmétere megtelik játékokkal, de találhatunk belőle a fürdőben, kamrában a polcra dugva és egyéb nem odaillő helyen.
Bár nagyobbik fiunk hajlik a rendrakásra, a kicsi még azt is szétszedi , amit ő sok könyörgés árán összepakol. Lehet, hogy én nem vagyok elég következetes, de ezek után őt sem nyaggatom tovább a rendrakásért. Egy dolog van , amit be kell tartani, hogy például a filceket mindig be kell rakni a zárható szekrényébe , az egyéb játékait, pedig eleve elrakja, amelyeket félt attól, hogy a kicsi szétszedi. Aztán az ő szekrénye felső polcaira is egyre több kirakott legó, tüsi és gyurmafigura kerül, amelyeket egy ideig feltétlenül meg kell tartani és nem lehet szétszedni és elrakni.
Nesze neked, minimál stílus!
A rend fogalma kényszerűen átértékelődik. Főleg olyankor, amikor a kicsi az éppen összerakott játékokat egy mozdulattal kiönti a kosárból, mivel ez a legjobb szórakozás. Aztán arról ne is beszéljünk, hogy potyog a szemét, morzsa, hordjuk az udvarról a sarat, homokot kilószám. A söprű, porszívó és mosógép állandó szolgálatban áll.
Először az ember idegeskedik, ezredszer is rászól, aztán már csak százszor, aztán lehet, hogy idegeinek nyugtatására csak legyint egyet és beletörődik, hogy megint ő lesz, akinek majd el kell takarítani a romokat.
Persze néha a gyerekek nagyon segítőkészek. Például a mosdó kisikálásában, miközben ruhájuk már tiszta nedves mindenhol. Néha a söprés is megy, igaz ezt már két műanyag lapátom bánta, ezért az udvaron már van egy törhetetlen, alumínium darabunk.
Nem várom, hogy a gyerekek gyorsan felnőjenek, az így is megy, magától, de ezért néha van amikor magamban azt kívánom, bárcsak egy picit lennének nagyobbak, hogy jobban megértsék, talán meg is csinálják, azt amit kérek. Mindenesetre az a példa, amit látnak remélhetőleg ragadós lesz és megtérül a sok mosás- sikálás, rendrakás, szépítés, ötletelés.
Bár testvérem azzal biztat, hogy ne éljem bele magamat, hogy nagyobb korban ez jobban megy, utalva a fia által szobában hagyott mosnivalókra és más ínyencségekre. Bár azt is hozzáteszi, hogy a porszívózás azért már megy kis könyörgést követően.
Most már csak addig kell kibírni! Minden szülőnek sok kitartást kívánok hozzá!
A gyerekek növekedésével egy ütemben kezdődik a minimál stílus kialakítása a lakásban. Jó annak, aki eleve ennek az irányzatnak elkötelezettje, mert nem lesz olyan sok dolga, akinek viszont nem, annak egyre gyorsuló ütemben kell elsajátítani a stílust és ez alapján átrendezni a lakást.
Először az alsó polcokról kerülnek feljebb a könyvek, egyéb apróságok, amellett, hogy némelyik azért így is áldozatul esik, szétszakad, eltörik. Persze ez a feljebb pakolós folyamat nem mindenhol kivitelezhető, így a konyhában és fürdőben felkerülnek az ajtózárak.
A szobában eltűnik a csipketerítő, egy-két apró dísztárgy. A virágok, ha van, olyan helységbe kerülnek ahol nem probléma a mellélocsolás, illetve egy kis benti homokozás.
Mivel az ágy melletti kis szekrényre nem kerülhet zár, mivel azt tönkretenné, így az is kirámolásra kerül egy másik szekrény felsőbb polcára. Persze már itt is alig van hely, de ilyenkor rájövök, hogy mindig van mit ésszerűsíteni, máshogy pakolni, rendszerezni. A rendszerezés lassan minden gondolatomat leköti, mivel mindezek emellett szaporodnak a gyerekruhák, cipők, amelyet tartogatunk a kisebbiknek. Férjem kicsit túlzottnak találja, amikor a falra szerelhető cipőtartó mellett a második cipős szekrényt veszem. (Ma is tele van a gyerekek cipőivel.) Márpedig meguntam, hogy a szekrényben, dobozokban tárolt cipőket mindannyiszor ki kell pakolnom, ahányszor valamelyik gyereknek egy lábbelit keresek.
Szép lassan letisztult formák és terek alakulnak. Tulajdonképpen nem is olyan rossz ez a változás, egészen jó az, hogy a dolgok rendszerezésre kerülnek, minden átláthatóbb, egyszerűbb, letisztultabb. A funkcionalitás sokkal hangsúlyosabb, mint a díszítés, amelynél esetleg túlzásba is eshet az ember.
Mikor pedig a lakás már tisztul, átláthatóvá válik akkor elkezdődik a barokk kialakítása, amelyet a gyerekek nagy buzgósággal végeznek. A megüresedett alsó polcok, a padló minden négyzetmétere megtelik játékokkal, de találhatunk belőle a fürdőben, kamrában a polcra dugva és egyéb nem odaillő helyen.
Bár nagyobbik fiunk hajlik a rendrakásra, a kicsi még azt is szétszedi , amit ő sok könyörgés árán összepakol. Lehet, hogy én nem vagyok elég következetes, de ezek után őt sem nyaggatom tovább a rendrakásért. Egy dolog van , amit be kell tartani, hogy például a filceket mindig be kell rakni a zárható szekrényébe , az egyéb játékait, pedig eleve elrakja, amelyeket félt attól, hogy a kicsi szétszedi. Aztán az ő szekrénye felső polcaira is egyre több kirakott legó, tüsi és gyurmafigura kerül, amelyeket egy ideig feltétlenül meg kell tartani és nem lehet szétszedni és elrakni.
Nesze neked, minimál stílus!
A rend fogalma kényszerűen átértékelődik. Főleg olyankor, amikor a kicsi az éppen összerakott játékokat egy mozdulattal kiönti a kosárból, mivel ez a legjobb szórakozás. Aztán arról ne is beszéljünk, hogy potyog a szemét, morzsa, hordjuk az udvarról a sarat, homokot kilószám. A söprű, porszívó és mosógép állandó szolgálatban áll.
Először az ember idegeskedik, ezredszer is rászól, aztán már csak százszor, aztán lehet, hogy idegeinek nyugtatására csak legyint egyet és beletörődik, hogy megint ő lesz, akinek majd el kell takarítani a romokat.
Persze néha a gyerekek nagyon segítőkészek. Például a mosdó kisikálásában, miközben ruhájuk már tiszta nedves mindenhol. Néha a söprés is megy, igaz ezt már két műanyag lapátom bánta, ezért az udvaron már van egy törhetetlen, alumínium darabunk.
Nem várom, hogy a gyerekek gyorsan felnőjenek, az így is megy, magától, de ezért néha van amikor magamban azt kívánom, bárcsak egy picit lennének nagyobbak, hogy jobban megértsék, talán meg is csinálják, azt amit kérek. Mindenesetre az a példa, amit látnak remélhetőleg ragadós lesz és megtérül a sok mosás- sikálás, rendrakás, szépítés, ötletelés.
Bár testvérem azzal biztat, hogy ne éljem bele magamat, hogy nagyobb korban ez jobban megy, utalva a fia által szobában hagyott mosnivalókra és más ínyencségekre. Bár azt is hozzáteszi, hogy a porszívózás azért már megy kis könyörgést követően.
Most már csak addig kell kibírni! Minden szülőnek sok kitartást kívánok hozzá!
