Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. november 8., hétfő

Szendi Gábor: Boldogtalanság és evolúció

Miután elolvastam a szerző: Paleolit étrend cím könyvét, kíváncsi voltam a következőre is, bár ez pár részben már az előző könyvben is megismert tényeket tárja az olvasó elé, mégis számos érdekes gondolatot találtam, amelyeket most idézetek gyűjteményében tenném közzé, illetve egy -két fejezetcímmel ajánlanék.
Amiért elolvastam a könyvet annak az is oka, hogy szűkebb környezetemben is egyre több szenvedő embert találok, akik bizonyos életbeli problémáikkal egyre inkább produkálnak kórós tüneteket.
Azt hiszem azt már senki sem akarja letagadni, hogy a a test és lélek olyan szoros kölcsönhatásban van egymással, hogy akár az egyik, akár a másik nem megfelelő állapota megbetegítheti a másikat. De hol van a megoldás?

Depresszió, pesszimizmus, evolúció
Csak kövessük az okfejtést és megtudhatjuk, a depresszió evolúciós értelmét.

Betegség e a depresszió?

Ártalmas vagy szükséges, mi a normális, vagy abnormális mérték? Ezekre is választ kaphatunk.

Pesszimizmus és optimizmus
Szó esik a két fogalomról, külső és belső kontrollról.

"Valójában korunk pesszimizmusát, boldogtalanságát nem érti meg az, aki a depresszió gyakoriságát méricskéli. A depresszió, ha korrektül alkalmaznák ezt a diagnózist, egy ritka, a szélsőséges állapot volna. Amit ma depressziónak neveznek az jórészt boldogtalanság, levertség, örömtelenség, fáradékonyság, stb."

"Az emberiség a pesszimistáknak köszönheti a fennmaradását és az optimistáknak a fejlődését."

"A modern ember boldogtalanságának fő oka, hogy nem szabad!"

Egy agykutató az emberi boldogtalanságról

"Lambertnek szemet szúrt, hogy miért olyan boldogtalanok az emberek, miközben soha nem éltek olyan jól és stresszmentesen, mint manapság."
Az eredményekről szól a fejezet.


Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése