Ne hagyd el a helyes utat!

Amikor az embernek sokasodnak a teendői, fontosabbnak tűnnek lényegtelenebb dolgok, amelyek háttérbe szorítanak igazán fontos dolgokat. Ilyenkor én is hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mi az, ami igazán számít.
Érthetőbbé téve a dolgot ma szakítottam rá időt, hogy például testedzésről, táplálkozásról, illetve a Zöld bloghálóitól olvassak.

Ennek részekén néztem bele Szendi Gábor honlapján található gyógyulások történeteibe, amely megerősített benne, hogy igenis, ezekkel a dolgokkal folyamatosan foglalkozni kell, újból erőt kell meríteni, ha letérünk a helyes útról, vagy új utakat kell keresnünk.
Pont ekcémás gyógyulásokról is szó volt, így mindenkinek, aki ebben szenved csak ajánlani tudom és persze másoknak is!:)

http://www.tenyek-tevhitek.hu/paleolit-gyogyulas.htm

A Zöld blogháló tagjaitól is idéznék ide, hátha egyébként elkerülné a figyelmeteket, a helyes út címhez kapcsolódóan:

http://dolgaink.tk/2011/05/08/a-legelso-parancsolat/
http://jand.info/2011/05/mirol-szol-az-elet/


Még csak egy rövid kerti beszámoló folytatás: gyerekeim nem győzik kivárni, hogy érjenek a gyümölcseink (cseresznye, ribizli, málna), már zölden erősen nézegetik, annak ellenére, hogy a kis fólia sátrunk alól minden nap szedünk 15-20 szem epret:)
Igaz én is nagyon várom, hogy annyi, kertből frissen szedett gyümölcsöt ehessünk, amennyi csak belénk fér :)
Már van újhagyma, saláta, a paradicsomok szépen nőnek, a kakukkfű gyönyörűen virágzik, magról vetett zsálya és oregano kikelt:)

Annyira szeretem ezt az évszakot! A virágaim gyönyörűek, teremnek az első gyümölcsök, a kert éled, hétvégenként kirándulunk, biciklizünk, a gyerekek még mesét sem akarnak nézni, holott sajnos télen erre sokat rákényszerültünk. Minden nap este 9-kor vesszük észre, hogy be kellene menni már a kertből, mert máskor ilyenkor már takarodót fújtunk.

Remélem mindenki ugyanígy élvezi a tavaszt!

Advent - készülés lélekben

A gyerekekkel minden évben készítünk ezt-azt, hogy ezzel is készüljünk az ünnepre. Most leírok egy pár dolgot, hátha más is kedvet kap.


Kézműves

• Hétvégén betegek voltunk, így a benti só-liszt gyurmázást választottam. A díszítéshez magvakat használtunk: lencsét, sárgaborsót, szotyit. Itt láthatóak a készítmények: madárka, halacska, madáretető rúd. (só-liszt gyurma: 20 dkg liszt, 20 dkg só, 125 ml víz, 2 ek olaj, hűtőben, zacskóban sokáig eláll)

• Tavaly hópelyheket vágtunk ki sablonból, amelyet az ablakra lehet ragasztani.
• Nyakláncot lehet fűzni száraz tésztából. Ilyenkor pedig ha felfűztük, akár több sorban is és kis koszorút csinálunk belőle lefújhatjuk ezüst vagy arany festékkel, kiváló karácsonyfadísz.
• Egy régi újságból való a pattogatott kukorica felfűzése, vagy egy hungarocel gömbre (vagy más formára) egyenként gombostűvel fel is tűzdelhetjük. Ezt is lehet befújni is, de simán is nagyon szép.
• hungarocelt ezüst fóliával bevonunk és beleszúrhatjuk a szegfűszeget és gombostűvel fahéjdarabkákat is
  
• WC- papír tekercsből, mikor lefogyott róla a papír színes papírból lehet csinálni Mikulást, angyalkát és bármi mást csak ragasztó és színes papír, meg egy kis ötlet kell hozzá. Igaz, Sanya inkább egy űrhajót készített belőle:)

Sütés-főzés

Aztán új receptként készítettünk Sanyával egy Stahl féle gyömbéres sütit, amelybe az ő újításával belekerült némi franciadrazsé.
Persze nálam köles- és zabpehelyből készült, amelyeknek a fele adagját lisztté őröltem, cukor helyett nyírfacukrot használtam, szerintem kicsit kevesebb vaj is elég lett volna így bele.
Ügyeskedésből és energiatakarékosságból a vajat az előmelegített sütőben olvasztottam fel egy kerámiatálban és a süti végén ebben a kerámiatálban melegítettem fel (szintén a sütőben a mosogatáshoz) való vizet.

Ha még lesz erőnk akkor megint nekilátunk a mézeskalács készítésnek is:) Azt is nagyon élvezik!

Karácsonyra mindig egy gyümölcsös kuglófot készítek, mert ez Sanya kedvence, meg az enyém is:))) Legközelebb leírom a receptet!

Gombóckodás II.

Több, mint fél év telt el azóta, hogy az előző részt megírtam. Berci most majdnem két és fél éves. A reggeli szertartásunk pedig átalakult és még bensőségesebbé vált.
Reggel férjem ébreszti, öltözteti, reggelizteti nagyobbik fiamat, Sanyát, akivel ő alszik együtt az emeleten. Ilyenkor mi Bercivel még a sötétben lapulunk a lenti szobában. Ébredezve látom a konyhai fényt az ajtó üvegén keresztül és persze nem tudom nem hallani, amint férjem csörög-zörög a reggelivel. Berci is ilyenkor kezd mocorogni és kijelenti, hogy "Megyek hozzád!".
Még a rácsos kiságyban alszik, amelyiknek két rácsa kivehető, amelyeket a sötétben is teljes ügyességgel szereli ki, már nem is kell segítenem. Csak arrébb csusszanok a nagyágyon, hogy elférhessen mellettem. Ilyenkor, van amikor egymás szuszogására még visszaalszunk, de általában kezdődik a játék. Először csak pihengetünk, pici lábaival a combomon úgy morzsol, dagaszt, mint egy cica. Aztán jön az "Ez elment vadászni, ez megsütötte...." vagy a "Csip-csip csóka...", a csikizés, mókázás. Aztán a "Megeszem a combiját, a fülét és így tovább... - Nem adom oda!" játékunk, amelynél a fejére húzza a takarót és várja, hogy alákukucskáljak.
Aztán jön az "Anya, kérek, tejcsit!" vigyorgása, még cumival a szájában. Na nem is azért kéri, mert annyira kívánja, kell neki, hanem azért, hogy anyát kiugrassza az ágyból és ezen nagy hamisan nevet a cumi alatt. Amíg a tejet issza a redőnyt szigorúan tilos felhúzni, csak ezt követően szabad megnézni, milyen idő van odakint.
Ilyenkor már kiugrik az ágyból "Hol vannak a szerszámaim?" kérdéssel és elkezdi összeszedni őket és cipeli fel az emeltre, ahonnan persze majd le kell vinni, aztán megint fel és ez így megy egész nap. Pedig már akkora dobozban cipeli, hogy én is alig bírom felvinni!
Nos, ilyen jó dolgom csak akkor volt, mikor nagyobbik fiam volt ilyen pici és ugyanígy játszottunk vele reggelenként. A napnak ezek a legnyugalmasabb és legbensőségesebb pillanatai, amelyekre örök időkig emlékezni fogok.

Gyerekekről megint

Régen írtam ebben a témában, de mivel találtam pár fotót illusztrációnak, megint billentyűzetet ragadtam. A téma a korábbi, bejegyzésemhez hasonlóan az, hogy hogyan játsszunk olcsón jót.

Nagyobbik fiam elég nagy Wall-E rajongó és az üzletben vágyakozva nézte a mese figuráit, amelyeket nem kevés pénzért vesztegettek, viszont semmit nem tudtak, csak annyit, hogy hasonlítottak filmbéli önmagukra. Természetesen nem vettem meg, de valami más megoldást kitaláltunk. Évát fehér lufiból készítettünk és filccel rajzoltuk meg az arcát. Férjem pedig legóból alkotott egy Wall-E-t, melynek nyitható a pocakja, mozgathatók a szemei és kezei. Erről itt egy kép is.
Sanya másik nagy mániája mostanság a robotok, minden formában, könyv, legó, kép - a bionicle filmeket nem engedjük nézni neki, illetve a drága robotokat is olcsóbb legótársakkal helyettesítjük . Egyszer viszont saját maga találta ki, hogyan lehetne ő robot:)

Korábban írtam, milyen jó játék a doboz autózás, csak képeket most találtam hozzá, most itt van egy. Berci, a kisebb most "Sam a tűzoltó" korszakát éli, így számos kalap készül tálból, vödörből és tűzoltó felszerelés a legkülönfélébb dolgokból. Például a locsoló egy rövid gumicső, egyik végén egy kerti locsolófej, másik végén ugyancsak egy kerti, másfajta locsoló:)















Persze ilyen melegben a legjobb az udvaron, főleg mivel a kerti zuhanyból jön a langyos víz, amelyet a nap melegít a hordóban:)

Oltások - átverések?

Az alábbi cikkek megint elgondolkodtattak az oltások szerepéről, fontosságáról vagy nem fontosságáról.

http://www.natursziget.com/egeszseg/20090511-a-hpv-oltas-sulyos-mellekhatasai
http://www.natursziget.com/egeszseg/20100608-az-igazsag-a-gardasilrol
http://www.natursziget.com/egeszseg/20080626-a-hpv-oltas-folosleges-a-zold-tea-segit

Először a H1N1 oltással kapcsolatban kerültem abba a helyzetbe, hogy komolyan utánanézzek az oltásoknak. Akkor, hosszas információkeresés és elemzés után arra az eredményre jutottunk, hogy nem oltatjuk magunkat és a gyerekeket pedig főleg nem. Mellé kerestünk más megoldást szervezetünk erősítésére és a megoldás a D vitamin és multivitamin, emelt C-vitamin adag lett, amelyet Szendi Gábor, általam többször idézett, Paleolit táplálkozás könyvének ötlete és ajánlása alapján kezdtünk alkalmazni és mondhatom, hogy nagyon bevált.
Azóta a gyerekek, ha betegek is voltak az 1-2 hét helyett 1-2 nap volt a lefolyás. Nekem már nincs mandulám a sok tüszös gyulladás miatt, de azóta is kísérnek a torokgyulladások, amelyekre az egyetlen orvosi megoldás az antibiotikum volt, amelynek persze több káros mellékhatását meg is éreztem. Amióta ezt az egyszerű kúrát alkalmazom nem jártam orvosnál.
Ehhez csak annyit, hogy D-vitamint recept nélkül nem lehet kapni, mi külföldről szerezzük be, mert persze ha lehetne sok gyógyszerre nem is lenne szükség, csökkentve a gyógyszergyártók profitját.
Persze nyáron a napozással, ha nem kenjük magunkat és nem az égető napon vagyunk fél óra alatt megszerezhetjük a napi beveendő D vitamin adag többszörösét és így pótlásra nincs szükség. De ugye ez nem is a betegségek időszaka, pont emiatt.

Ezek után megdöbbentő, vagy már nem is az, hogy most erről az oltásról is ezt találtam az egyik fenti cikkben.

"A HPV elleni védőoltásról kezdettől fogva megoszlik az orvosok véleménye. Az oltóanyagot állítólag sosem tesztelték gyerekeken, és nem végeztek vizsgálatot arra vonatkozóan sem, hogy milyen mértékben csökkenti a méhnyakrák előfordulási arányát. Mellékhatásai azonban vannak..."

Szóval az oltás akkor most védő vagy egyenesen ártó?

Minimál és barokk együtt?!

Mindig is érdekelt a lakberendezés, az otthon szépítése, építése, hiszen ez az a hely, amelybe az ember visszahúzódhat a világ elől és teret ad a családi életnek, amelynek ma is nagyon fontosnak kellene lennie. A legjobban a felújítós, átrendezős dolgokat szeretem, amely nem feltétlenül sok, új és drága dolog vásárlását jelenti, sokkal inkább kreativitást kíván. Erre pedig nagyon is szükség van, amikor például gólya hozta csomag érkezik a házhoz, hiszen akkor nemsokára elkezdődik a "nagy rendrakás".
A gyerekek növekedésével egy ütemben kezdődik a minimál stílus kialakítása a lakásban. Jó annak, aki eleve ennek az irányzatnak elkötelezettje, mert nem lesz olyan sok dolga, akinek viszont nem, annak egyre gyorsuló ütemben kell elsajátítani a stílust és ez alapján átrendezni a lakást.
Először az alsó polcokról kerülnek feljebb a könyvek, egyéb apróságok, amellett, hogy némelyik azért így is áldozatul esik, szétszakad, eltörik. Persze ez a feljebb pakolós folyamat nem mindenhol kivitelezhető, így a konyhában és fürdőben felkerülnek az ajtózárak.
A szobában eltűnik a csipketerítő, egy-két apró dísztárgy. A virágok, ha van, olyan helységbe kerülnek ahol nem probléma a mellélocsolás, illetve egy kis benti homokozás.
Mivel az ágy melletti kis szekrényre nem kerülhet zár, mivel azt tönkretenné, így az is kirámolásra kerül egy másik szekrény felsőbb polcára. Persze már itt is alig van hely, de ilyenkor rájövök, hogy mindig van mit ésszerűsíteni, máshogy pakolni, rendszerezni. A rendszerezés lassan minden gondolatomat leköti, mivel mindezek emellett szaporodnak a gyerekruhák, cipők, amelyet tartogatunk a kisebbiknek. Férjem kicsit túlzottnak találja, amikor a falra szerelhető cipőtartó mellett a második cipős szekrényt veszem. (Ma is tele van a gyerekek cipőivel.) Márpedig meguntam, hogy a szekrényben, dobozokban tárolt cipőket mindannyiszor ki kell pakolnom, ahányszor valamelyik gyereknek egy lábbelit keresek.
Szép lassan letisztult formák és terek alakulnak. Tulajdonképpen nem is olyan rossz ez a változás, egészen jó az, hogy a dolgok rendszerezésre kerülnek, minden átláthatóbb, egyszerűbb, letisztultabb. A funkcionalitás sokkal hangsúlyosabb, mint a díszítés, amelynél esetleg túlzásba is eshet az ember.
Mikor pedig a lakás már tisztul, átláthatóvá válik akkor elkezdődik a barokk kialakítása, amelyet a gyerekek nagy buzgósággal végeznek. A megüresedett alsó polcok, a padló minden négyzetmétere megtelik játékokkal, de találhatunk belőle a fürdőben, kamrában a polcra dugva és egyéb nem odaillő helyen.
Bár nagyobbik fiunk hajlik a rendrakásra, a kicsi még azt is szétszedi , amit ő sok könyörgés árán összepakol. Lehet, hogy én nem vagyok elég következetes, de ezek után őt sem nyaggatom tovább a rendrakásért. Egy dolog van , amit be kell tartani, hogy például a filceket mindig be kell rakni a zárható szekrényébe , az egyéb játékait, pedig eleve elrakja, amelyeket félt attól, hogy a kicsi szétszedi. Aztán az ő szekrénye felső polcaira is egyre több kirakott legó, tüsi és gyurmafigura kerül, amelyeket egy ideig feltétlenül meg kell tartani és nem lehet szétszedni és elrakni.
Nesze neked, minimál stílus!
A rend fogalma kényszerűen átértékelődik. Főleg olyankor, amikor a kicsi az éppen összerakott játékokat egy mozdulattal kiönti a kosárból, mivel ez a legjobb szórakozás. Aztán arról ne is beszéljünk, hogy potyog a szemét, morzsa, hordjuk az udvarról a sarat, homokot kilószám. A söprű, porszívó és mosógép állandó szolgálatban áll.
Először az ember idegeskedik, ezredszer is rászól, aztán már csak százszor, aztán lehet, hogy idegeinek nyugtatására csak legyint egyet és beletörődik, hogy megint ő lesz, akinek majd el kell takarítani a romokat.
Persze néha a gyerekek nagyon segítőkészek. Például a mosdó kisikálásában, miközben ruhájuk már tiszta nedves mindenhol. Néha a söprés is megy, igaz ezt már két műanyag lapátom bánta, ezért az udvaron már van egy törhetetlen, alumínium darabunk.
Nem várom, hogy a gyerekek gyorsan felnőjenek, az így is megy, magától, de ezért néha van amikor magamban azt kívánom, bárcsak egy picit lennének nagyobbak, hogy jobban megértsék, talán meg is csinálják, azt amit kérek. Mindenesetre az a példa, amit látnak remélhetőleg ragadós lesz és megtérül a sok mosás- sikálás, rendrakás, szépítés, ötletelés.
Bár testvérem azzal biztat, hogy ne éljem bele magamat, hogy nagyobb korban ez jobban megy, utalva a fia által szobában hagyott mosnivalókra és más ínyencségekre. Bár azt is hozzáteszi, hogy a porszívózás azért már megy kis könyörgést követően.
Most már csak addig kell kibírni! Minden szülőnek sok kitartást kívánok hozzá!

Adakozás

Egy pici sikerről szeretnék beszámolni. Minden évben, karácsonykor szoktam adakozni.

Meg kell jegyeznem, hogy férjemmel nem ajándékozzuk egymást ezen az ünnepen (sem), nekünk elég gyermekeink öröme.

Ez évben, az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány segítségkérő levele éppen kapóra jött. Egy steril klímarendszerre gyűjtöttek. Általában, mikor az adakozásomról beszélek másoknak hitetlenkedve azt mondják, hogy ki tudja mi lesz azzal a pénzzel. Hát most örömmel jelentem, hogy a szervezet, egy köszönő levél mellett, elküldte az újságcikk másolatát, ahol átadják azt a 20 millió forintos adományt a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatójának, amelyet cégek és magánszemélyek gyűjtöttek össze.
Persze üröm az örömben, hogy egyáltalán vannak beteg gyerekek, ezért még fontosabbnak tartom környeztünk védelmét. Sajnálatos az is, hogy sok szervezet teljesen a magánszféra jótékonykodására van utalva, annak ellenére, hogy feladataik, célkitűzésük akár állami is lehetne.
Egy másik támogatási akcióm a wwf által bonyolított örökbefogadás volt, melynek nyilatkozatát , és a velejáró két plüssállatot láthatjátok a képen. Két gyermekem nevében két állatot, egy jegesmedvét és egy pandamacit választottunk. Amikor válogattunk a megmentendő állatok között, kérdésemre, hogy melyik állatot "mentsük meg", öt éves kisfiam azt mondta. "Anya, hát mindent!"
Nos, ez a pénzösszeg nem csak egy támogatás, hanem ez egy szellemi tőke is. Ez az a befektetés, amely azonnal megtérül és pénzben nem is mérhető a kamata. Ezzel gyermekeink megtanulnak egy értékrendet, hiszen sok másra is költhettük volna ezt az összeget. Fiam válaszát hallva pedig nagyon is azt gondolom, hogy a nevelés itt kezdődik. Számára már természetes lesz a környezet védelme.
Persze a pénz nem minden, sőt! A wwf honlapján a cselekedj menü alatt lehet jelentkezni gyakorlatra, szervezési, illetve terepmunkákra. Van lehetőség csatlakozni különböző túrákra is. Sajnos a pici fiunk miatt ezekre még nem tudunk menni, de már nagyon várom, hogy eljöjjön az idő, amikor igen.
Természetesen sok más szervezethez, akcióhoz lehet csatlakozni. Vannak szemétgyűjtési, virágültetési akciók, futás és biciklis felvonulás.
Tehát, választék bőven akad, ha valaki rászánja magát!

Gombóckodás

Gombóckodás

Hogy mi az a gombóckodás? Ez egy kora reggeli történet, egy szokásé. Valami olyasmi, mint a felnőtteknél a felkelés előtti lustálkodás, nyújtózkodás. De miért is nevezem gombóckodásnak? Nos, azért, mert az amúgy „Gombóc”-nak is becézett, egyéves kisfiam szertartását számomra ez jellemzi legjobban, melyet legtöbbször, reggel hat és fél hét között szokott végezni. Ma reggel viszont még csak öt óra van.
Miután ő este nyolckor általában elalszik, reggel már lesi a redőny csíkjaiban megjelenő első fénysugarakat és amint világosság jelenik meg, hangos ö-ö-ö hangokkal és kisebb nyafogásokkal jelzi; itt az ébredés ideje.
Először próbálom ezeket figyelmen kívül hagyni, hátha nyerek még pár percet, de a félhomályban kiveszem alakját, amint felül a kiságyban. Az ébresztőnek szánt hangok egyre erősebbek, így nem fér hozzá kétség, fel kell kelni.
Először csak az ágyam melletti sólámpát kapcsolom fel, melynek gyenge, narancsos fényénél látom a kis Gombócot, amint felül, majd oldalára borul, megfordul, majd ismét felül, mint egy kis Keljfel Jancsi. Közben gurgulázva beszél, nevet. Néha egész lehetetlen pózba ékeli be magát a kiságy sarkába, mint egy L betű.
Feláll, a rácsba kapaszkodik és elcsípi a pelenkázón lévő cumisüvegét. Kortyol párat, majd elkezdi rázni, a víz fröcsköl mindenfelé. Letottyan a fenekére és megint az oldalára borul, megpördül a vizesüveggel együtt. Ezt most már nem hagyhatom tovább. Mielőtt minden csupa víz lenne, belátom, ki kell kecmeregni az ágyból. Pedig fáradt vagyok, későn feküdtem, és amúgy is inkább bagoly típus vagyok, nem nagyon megy a gyors reggeli kelés.
Felhúzom a redőnyt. Én is hunyorgok, ő is, de hunyorgása közepette előveszi leghuncutabb mosolyát. Már én is csak mosolygok, és a kora reggeli morcoskodás, hipp-hopp, elillan. Hát lehet rá haragudni?

2009. augusztus

Tengernyi szeretet

A SOTE I. számú Gyermekklinikáján várok a neurológus orvosra, akivel interjút készítek. A váróban jó pár felnőtt és gyerek üldögél. Egy anyukára és tizenéves lányára leszek figyelmes. A lány arcán rengeteg apró, piros pötty látszik, félénken húzódik a mamához, nem tudom, milyen betegsége lehet.
Mindkettőjük kezén egy-egy báb van. Az anyuka azt játssza lányával, hogy a bábok puszit adnak egymásnak, aztán kéri a lányát, hogy igaziból is adjon puszit és ő is viszont ad neki.
Orvostanhallgatók csapata közelít feléjük, köszönnek és integetnek a nekik. Úgy tűnik, hogy nemrég találkozhattak a kislánnyal, talán meg is vizsgálták. A lány azonban nem mozdul. Édesanyja mondja neki, hogy intsen vissza, de a reakció elmarad, az arca nem mutat felismerést. Ekkor döbbenek rá, hogy valószínűleg nem érti, nem fogja fel, hogy mi történik.
Csendesen várnak tovább. Mikor az orvos beszél velük a mama mosolyogva mondja, hogy még más vizsgálatra is kell menniük, de nem tudja, merre induljanak, segítséget kér. Nem ideges, nem szidja a rendszert, bár gyanítom, régóta várhatnak már itt és a sok betegből ítélve még sokat kell várniuk a másik vizsgálatra is.
Ennyi türelmet látva elszégyellem magam, mikor azokra a helyzetekre gondolok, amikor türelmetlen vagyok, akár idegenekkel, akár a saját családommal szemben.
Egy másik interjúalanyom, Pogány Gábor mondata cseng vissza a fülembe, aki a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetségének elnöke és családjában is van sérült gyermek. „Szoktuk mondani a szülőknek, hogy akármilyen betegség van a családban, a legfontosabb, amit adhatunk a gyereknek, az a szeretet. Vannak olyan gyerekek, akik egészségesek, mégis szenvednek, mert nem kapnak szeretetet.”
Visszagondolok a mamára és lányára. Abban biztos vagyok, hogy a kislány szeretethiányban nem szenved, és ha nem is érti és érzékeli teljességgel a világot, a szeretetet minden bizonnyal igen.
2009.június

Érdekes kartondobozok

A múltkor már írtam, hogy a gyerekek számára mennyire érdekes tud lenni, ha dolgoknak más funkciót adunk. Mivel egy idő után minden játék unalmas lesz, férjemmel azt gondoltuk ki, mi lenne ha új dolgokat vonnánk be a játékba. Ezek cipős és nagyobb karton dobozok voltak. Nagyobbik fiam (4 és fél éves) teljesen fellelkesedett és minden más játékot (például bástyáknak pezsgős dugót) is felhasználtunk építőanyagnak. A képeket itt láthatjátok.
Aztán került két nagyobb kartondoboz, melyeket szájukkal egymás felé fordítottunk és ebből lett egy képzeletbeli autó. Rá is rajzoltuk a kormányt és műszereket. (Erről sajnos nincs kép). Néha mindkét gyerek beült vezetőnek, vagy az egyik utasnak, vagy nekiálltak be- és kirakodni a bontatlan pelenkás és törlőkendős csomagokat és játékokat. Úgy dolgoztak, hogy öröm volt nézni ahogy egészen belemelegedtek!
A kartonautó egy hónapig bírta, meg én is a leszűkült helyet, de addig is minden este jó időre lefoglalta őket.
Vehettünk volna jó drágán kész házikót, volt ugrálóvárunk, mely sajnos előbb-utóbb kilyukadt. A dobozokat viszont nem sajnáltuk, hiszen nem kerültek semmibe és aztán pedig elvittük a papírgyűjtőbe, ezzel újrahasznosítva őket.

Játszás a kicsivel /Consuming kids film

Sokszor én is tanácstalan vagyok, amikor már minden játékból kifogytunk, amelyeket játszani szoktunk, hogy mivel is üssük agyon az időt, úgy hogy még jól is szórakozzunk. Azért írom le, mert én is szoktam jó ötleteket kapni, amelyek nagyon hasznosak.

Ma kitaláltam egy játékot. Biztos mindenkinél van sok apró játék egy dobozban, ládában felhalmozva, melyeket miután megkap a gyerek nem nagyon játszik vele. Nahát nekünk is van egy ilyenünk. Leginkább arra jó, hogy a kicsi kiöntse én meg szedegessem össze. De ma azt találtam ki, hogy egyenként kezembe veszem a dolgokat és mindig megkérdezem, hogy "Mi van a kezemben?". Ezt úgy csinálom, hogy amíg az előző játékkal van elfoglalva, addig eldugom és csodák-csodája, az eddig érdektelen játékok azonnal érdekesek lesznek, már nyitogatná a kezemet, hogy mi is van benne.
A másik módszer az, hogy bizonyos dolgoknak más funkciót kezdünk keresni. Ezt sokszor a gyerekek maguktól is megtalálják, például mikor a konyhai tölcsért dudának használják, elbújnak a papír tartó ládába, a fedőkkel cintányéroznak, legnagyobb örömömre:))
De sokszor mi is megtehetjük ezt, mert ez plusz fantáziát ad nekik, ösztönzi őket a továbbgondolkodásra.
Azok a dolgok, melyekkel a fantáziájukat használják, és mi is a miénket:), sokkal érdekesebbek számukra is és sokkal jobban fejlesztik őket.
Erről jut eszembe, hogy rákeresve a Consuming kids címszóra, sok egyéb mellett, a videók között található egy film arról, hogy a marketing és az aranyos, csak profitot szem előtt tartó cégek milyen károkat okoznak gyermekeinknek ( a fogyasztóvá nevelés mellékhatásainak is mondhatnám), illetve hogy mit tehetnek ezzel szemben a szülők.