Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. augusztus 31., kedd

Lándzsás útifűszirup készítése házilag

Miután hirtelen ősz lett és valami szuper köhögős valamit benyeltünk párommal eljött az ideje, hogy a kertből szedett és szárított útifüvemmel kezdjek valamit. Még inkább azért, mert a kis üveg ára sem semmi, hát még a nagyé! Ezt viszont ősszel, télen, tavasszal elég nagy mennyiségben fogyasztjuk. Megint az http://antalvai.com-on találtam segítséget, egyszerre három receptet is, és egy kis ismertetőt, szóval most már csak el kell készíteni. Íme:

UI: legközelebb gyógylikőr receptet is írok:))

A kígyófűnek is nevezett lándzsás útifüvet a legtöbben a patikák polcain sötét üvegbe rejtett, köhögéscsillapító és váladékoldó szirupként ismerjük, pedig sokkal több erő rejlik e csodálatos, fehér virágú gyógynövényben.

A lándzsás útifűvel (Plantago lanceolata) leggyakrabban árokparton, rétek és legelők szélén találkozhatunk. Én rendszeresen gyűjtök belőle az erdőjárásaim során. Jópár sérülés maradandó nyomától mentett már meg minket. Bár leveleit magunk is leszedhetjük és száríthatjuk - nincs mindenki olyan helyzetben, mint én, hogy hetente járja az erdőt - biztonságosabb a bioboltokban és patikákban készen kapható szárított formáját beszerezni, amelyből aztán szirupot, pakolást és teát egyaránt készíthetünk.

Gyógyhatása

Szélesebb körben köptetőként ismerjük, mivel erős gyulladácsökkentő és nyákoldó hatása miatt hatékony segítséget nyújt az influenza és megfázást követően kialakuló köhögés és torokfájás megszüntetésében.

További hatásai:
- Erős gyulladáscsökkentő
- Baktériumölő
- Sebgyógyító (égési sebek, sérülések és rovarcsípések esetén is alkalmazható)
- Torok, légúti- és garatproblémák esetén kiváló (köhögés, légcsőhurut, torokgyulladás)
- Szabályozza az emésztési zavarokat (székrekedés, hasmenés)
- Csökkenti a gyomorégést
- Kiválóan használható gargarizálásra
- Vérzéscsillapító (külsőleg gennyes sebeken és fekélyeken is!)
- Fej-, fül és fogfájás csillapító (külsőleg)

Figyelem! Várandósoknak és szoptatós kismamáknak a szedése CSAK MÉRTÉKKEL JAVASOLT!

Ezt a kiváló receptet Kaktusztól kaptuk, aki rendszeresen ezt használja a torokfájós és a megfázásos időszakokra.

Szirup Kaktusz módra:

  • két összmarék friss útifűlevelet ledarálok vagy összeturmixolok.
  • Ezt a pépet összefőzöm 30 dkg nádcukorral és 25 dkg valódi mézzel és kevés vizet adunk hozzá, hogy oda ne égjen.
  • Folyamatos kevergetés közben gyenge tűzön összefőzöm, amíg sűrű barna massza keletkezik belőle, amit azon melegen üvegekbe töltök.
  • Hűtőszekrényben kell tároljuk.

A szárított formából ugyanígy készítettem, csak az elején a szárított útifüvet leöntöttem annyi vízzel, hogy épp ellepje, és ezt turmixoltam össze.
Mi azért szeretjük ezt a változatot, mert - ellentétben a boltban kapható összessel - nincsen benne alkohol és tartósítószer.

Szirup AntalVali módra:

  • 2 marék nyers, friss útifüvet és 2-3 szál kakukkfüvet leforrázok annyi vízzel, hogy épp ellepje, hagyom kihűlni
  • ha kihűlt, pépesítem, vagy összeturmixolom
  • majd nagyon lassú tüzön visszamelegítem, és 15-20 dkg kakukkfű mézzel besűrítem
  • még melegen palackozom
  • Az első felbontás után dúsítom 2 csepp eukaliptusz ollóolajjal, majd jól összerázom az üveget.


És íme a klasszikus gyógynövénykönyvi recept:

  • 1 kis maréknyi (szárított) útifüvet forrázzunk le 3 dl vízzel,
  • hagyjuk kihűlni,
  • szűrjük le, majd takaréklángon forraljuk fel,
  • adjunk hozzá 200 g mézet, és ismét hűtsük le.
  • Gyerekeknek napi 1-2 teáskanálnyi adag fogyasztása javasolt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése