Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. augusztus 31., kedd

Házi készítésű likőrök

Az alábbi likőrök már lehet, hogy ismertek számotokra, én is hallottam róluk, de még sosem készítettem. Most viszont ezekhez is megjött a kedvem, minthogy a kertben kevesebb tennivaló akad.
Én azt hiszem az alkoholt jó kis körtepálinkával fogom helyettesíteni, mert azt kaptuk apósoméktól és ilyen nagy mennyiséget, ebben a formában, azt hiszem, nem nagyon tudnánk elfogyasztani:) Na de majd így!:))
Ajándékötletnek is jó!
Ez csak ízelítő, biztos még sok mindent lehet csinálni és ennek most igazán itt van a szezonja, mikor annyi gyümölcs érik és késő őszig ez tart a csipkebogyóval, amelyből bor is készíthető, vagy a sommal, amelyből somos pálinka, stb., stb.
Néha csak a kezdő löket hiányzik, hogy valamit elkezdjünk, csak egy ötlet, ami rádöbbent, hogy "nahát, ez eddig miért is nem jutott eszembe?" Ugye Ti is vagytok ezzel így?:))
Ugyan a cukor miatt nem olyan egészséges, meg hát az az alkohol! De azért téli estéken, ünnepekkor nagyon is el tudom képzelni:))


Forrás: Fűszerek könyve


Diólikőr

25 dkg zöld dió,1 dkg fahéj,0,5 - 0,5 dkg szegfűszeg, szerecsendió,
1/2 liter alkohol és 3/4 liter víz keverékét 8 napig állni hagyjuk, hogy barna színt nyerjen , aztán leszűrjük és 1 kg cukorsziruppal összekeverjük.

Hatása: emésztést segítő

Áfonyalikőr

10 dkg áfonyabogyó, 1-1 dkg szegfűszeg és narancshéj, 2 dkg fahéj keverékét 1 liter alkohollal(90%) 2 hétig áztatjuk. A kisajtolt és leszűrt folyadékot 2 liter sűrű cukorsziruppal összekeverjük és üvegekbe töltjük.

Borsmentalikőr

6 g borsmentalevél, 1-1g fodormentalevél és narancshéj keverékét leöntjük 4 dl alkohollal és 2 dl vízzel. 2 napig áztatjuk, majd leszűrjük és 1 kg cukorból készült szirupot keverünk hozzá, aztán zöldre festjük. (megj.:ez utóbbi nem tudom igazán, mit is jelent)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése