Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. február 11., csütörtök

Új, rendszeres olvasómnak:)

Most kiemelten Hajnal kedvéért írok egy-két bejegyzést, mely szerintem Neki tetszeni fog. Elárulom, hogy az ő blogjának mintájára alkottam meg az enyémet, mert az övébe botlottam bele először és jól megszerkesztettnek találtam.
Ha nem lenne ötletem a főzés terén hozzá bármikor nyugodtan fordulhatok.
Bár a főzéssel én úgy vagyok, hogy leginkább akkor hoz lázba, ha valamilyen újdonsággal kísérletezek, vagy ha a nagy rohanásom ellenére valami éppen jól sikerül.
Amikor viszont valami más kezd lázba hozni, akkor a főzés csak egy kényszerűség, de hát sajnos korgó hassal még gondolkodni sem lehet:))

Így most csak egy kis ötletbörze a köretek, saláták, levesbetétek alapanyagaihoz:

csicseriborsó - salátába, levesbetét, fasírtalap,pástétom
vörös lencse - saláta, pástétom
hajdina - köret
köles - köret (kölesgolyó, rizsgolyó levesbetét is lehet)
kölespehely, zabpehely - műzli, fasírozott, pékárú
zapkorpa - sütik, tejbegríz
amarant - köret
puffasztott amarant - panírozás, saláta, levesbetét

Ezek az alapanyagok nem csak változatosságot jelentenek, hanem egészségesebbek is, mint ugyanezekre a célokra használt társaik. Főleg, ha valaki a Paleolit étrendet (lásd könyvajánló) próbálja követni, mint én.
Recepteket nem írok, mert azt biztos rengeteget találtok, de az nem biztos, hogy eszünkbe jut ezeknek az ételeknek a felhasználása.
Mindenkinek jó kísérletezgetést!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése