Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. február 26., péntek

Az Életharmónia Alapítványról és Levelezőközösségről

Én az lmv blogoldalon találkoztam először a szervezettel és tevékenységének leírásával, amelyet az alábbiakban olvashattok, illetve információt kaphattok az Alapítvány Levelezőközösségéről is , amelyhez lehet csatlakozni.

"Az Életharmónia Alapítvány 2003 óta működik szegedi székhellyel. Azzal a céllal jött létre, hogy segítse az ember egyéni és közösségi fejlődését.
Célkitűzéseink közé tartozik, hogy a nevelést, az oktatást, a személyiség fejlődését a pszichológia alkalmazásával is elősegítsük. Közhasznú tevékenységeinken keresztül segítséget nyújtunk az egyén fejlődésében, az önismeret mélyítésében, készségek és képességek fejlesztésében, valamint az egyéni és társadalmi problémák megértésében, megoldásában.
Kiemelt fontosságú célunk a környezeti tudatosság kialakulásának támogatása, a fenntartható életmódra nevelés, melynek megvalósítását a létszemlélet-, a személyiség-, és a lélek fejlődésén keresztül látjuk elérhetőnek. Az ember belső harmóniájának kialakításával és megerősítésével, valamint a tudatosság növelésével egyúttal a természeti és szociális környezetre való mindennapi odafigyelés és nyitottság is nő. Küldetésünk ezáltal közvetett és közvetlen úton hozzájárulni az ember és környezete harmonikus egységéhez.
Tevékenységeinken keresztül szeretnénk elérni, hogy minél több ember számára kialakuljon az Élet tiszteletének belső igénye, és e harmonikus kapcsolatból merítve boldog, életigenlő szemléletmód, magatartás, egyéni életutak fejlődjenek.
Holisztikus megközelítésű programjainkkal részt veszünk a környezeti-társadalmi ’fenntarthatóság’, mint nemzetközi prioritás megvalósításában. Kutatásainkkal a megértést, megoldáskeresést, az integráló programfejlesztést támogatjuk."

Az Életharmónia Alapítvány Levelezőközössége

Úgy éreztük, hogy az alapítvány majd 7éves fennállása, és aktív működése óta megérett arra, hogy egy közösséget építsen maga köré. Olyan közösséget, amelynek tagjait az Alapítvány projektektől függetlenül segíteni tud, és akik segíteni tudják bármilyen módon a szervezetünket, illetve a lista interaktivitásából adódóan, reméljük segíteni tudják egymást is. Ezért akikkel eddigi munkánk során találkoztunk, az Alapítványunk körül már eddig is kialakult kis közösséghez ezen levelező lista formájában invitáljuk. Várunk mindenkit, aki egyetért az Életharmónia Alapítvány céljaival.
Ezt a levelező közösséget azok számára hoztuk létre:
  • Akik a tudatosság, életvezetés, egészség- és környezetbarát életmód megteremtésére törekednek és ehhez szívesen fogadnak hasznos és közérdekű információkat, és segítséget.
  • Azokat várjuk, akik szívesen vesznek részt egy ilyen értékrendű közösségben, ahol a bennünket fogalalkoztató kérdésekről lehet beszélgetni, s azokat építően megvitatni.
  • Akik szeretnének értesítést kapni ilyen jellegű programokról.
  • Akik hozzánk hasonlóan egyéni és társadalmi harmóniára, magasabb létminőségre vágynak, meg szeretnék érteni és változtatni világukat, és ezért tenni is hajlandóak.
Akik ezek alapján szeretnének bekacsolódni, azoktól azt kérjük, hogy írjanak címünkre és ezt követően közvetlenül felvesszük a listára, vagy küldünk meghívót.

További információ, részletes tájékoztató kérése, és kapcsolatfelvétel:
Kotogán Róbert: +36 (70) 315-9793; eletharmonia@gmail.com, www.eletharmonia.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése