Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. július 2., péntek

Városi tanya

Most olvastam Rosta Gábor: Városi tanya (Szemléletváltás a válság idején) 2009-es kiadású könyvét, amely több gondolatot ébresztett bennem és amelyeket megosztanék most mindenkivel.

Először álljon itt egy idézet, amely szerintem a fő mondanivaló:
"Az elkövetkező évek, évtizedek a gazdasági és az abból kinövő szociális válság esztendői lesznek, az egyénre zúduló sokféle csapásról fognak szólni. A gazdasági válság és az időjárás-változás okozta természeti katasztrófák átírják az eddigi, az állandó fejlődésről szóló elképzeléseket, a jövő bizonyosan nem olyan lesz, mint a közelmúlt volt. "

A könyv alapgondolata, hogy hasznos, ehető növényeket érdemes beszerezni és gondozni - akár csak egy erkélyen is - mivel ezek sokszor szépek is de emellett még hasznot is hajtanak, szemben mondjuk a dísznövényekkel. Persze a kertemből ezek sem hiányozhatnak, de két gyerek mellett igen hasznos, ha van mindig mit a kertben csemegézni.
Ebből kifolyólag a már meglévő gyümölcsfáink és bokraink mellé újabbakat, ismeretlenebbeket is beszereztünk, mint például a gránátalmát, golgotavirágot, amelynek a maracuja a termése, illetve gojit. A beszerzési hely pedig egy magyar, családi vállalkozás: http://www.egzotikusdisznovenyek.hu/
Ezek mellett veteményes készült salátával, sóskával, csicsókával és paradicsommal, a rebarbarám sajnos nem kelt ki, a fűszerkertben van kakukkfű, bazsalikom, citromfű és babér. A könyvben említett polikultúra jegyében, a saláta helyére később jöhet majd más, még nem találtam ki, hogy mi.
Mivel itthon már korlátozott a hely, anyósomékhoz vittünk jostát, fügét, ültettünk mogyorót ,a szelídgesztenye, kínai datolya pedig újabb beszerzés.

Az az ötlet is megfogott, hogy a könyv minden felület kihasználását javasolja, így a homokozó köré, elkészült egy futtatórács, amely így majd a naptól is megvéd minket és gyümölcsöt is terem. Sajnos a futók, amelyeket oda terveztem elfogytak, így kivit ültettünk. A futónövényekkel pedig még kihasználom azokat a felületeket, amelyek még rendelkezésre állnak és nem engedik terebélyesebb növény ültetését.

Minél több haszonnövényünk van, annál biztosabb, hogy minden hónapban lesz mit csemegézni, de tudatosan is törekedhetünk erre.
Nálunk most a szüret kezdődik az eperrel, folytatódik a málnával, cseresznyével, aztán jostával, kajszival, őszivel, szőlővel, szilvával, mandulával és a most beszerzetteket még nem vettem bele, mert még nem biztos, hogy ebben az évben teremni fognak.
Mindemellett a fajták változatossága is elősegíti, hogy ha valamit megtámadna valamilyen betegség (mostanában az őszi és kajszit) esetleg maradjon túlélő:)

A könyv szól a közösségek fontosságáról, amelyről rögtön a Zöld blogháló, az Életharmónia Levelezőközösség jut eszembe, amelyek már most olyan spontán, alulról jövő szerveződések, amelyeknek a hasznosságát az is bizonyítja, hogy a családunk számos ötletet tudott megvalósítani általuk (receptek, napkollektor, aszaló).

Sajnos, a könyv ötletei bár jók, azt gondolom akadályokkal teli a megvalósításuk, legalábbis most. Nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk köztéren nem szednék le a megtermelt gyümölcsöt-zöldséget. Az emberek már a több kutya vagy egyéb különös állat tartásáért a szomszédomban már most feljelentik egymást. Szóval, nekünk embereknek ehhez nagyon meg kellene változnunk!

A könyv számos gyakorlati tanácsot ad a kezdetektől, minden apró részletre kitérve. A könyv függelékében rengeteg ide vonatkozó, általában angol nyelvű weboldal címe található.
Javasolt címszó pl: Community Gardens

Könyv fejezetei:
A városi gazdálkodás
Haszonállatok a városban
Termények tartósítása
A városi tanya takarítása
A városi tanya épületei, lakótér
Közlekedés
Az internet használatáról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése