Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. március 5., péntek

Wellness cikk a blogról

2009-ben a Bálint György Újságíró Akadémia, Női Újságírás kurzusára jártam, amelyet kedvenc tanárnőnk, V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja főmunkatársa tartott és amelyen egy nagyon jó csapattal ismerkedhettem meg.
Nemrég Ildi szervezkedésének eredményeképpen, hosszú idő óta megint személyesen találkoztunk. Ott meséltem Galgóczi Dóri barátnőmnek nagy lelkesen a blogomról. Ő pedig, mivel korábbi állását feladva most újságíróskodik, mondta, hogy van egy "Hónap hőse" című rovat a Wellness újságban, amelyben megjelenhetnék a témával. Már csak a szerkesztőségben kell, hogy rábólintsanak a dologra. Szerencsére pont valamilyen környezetvédelemmel kapcsolatos témát kerestek, így egyszer csak azon kaptam magamat, hogy Dórival interjúzok, fotózásra rohanok. Nos, ennyit az előzményekről.

Természetesen egyáltalán nem gondolom magamat hősnek, mivel egy teljesen átlagos emberként élem mindennapjaimat. Talán az újságban is ilyen hétköznapi hősöket keresnek, hiszen velük az olvasók is sokkal könnyebben tudnak azonosulni. Előttem egy olyan lány volt az interjúalany, aki hajléktalanokat segített és egy idő után ez lett a munkája, most egy alapítvány munkatársaként tevékenykedik. A róla szóló cikk záró mondata, amelyet ő idézett, pont az, amelyet én is blogom mottójának választottam. Nos, biztos van bennünk valami közös:)

A felkérést azért vállaltam el, mert szeretném, hogy a környezetvédelem témája minél több embert, minél több forrásból elérne. Igyekeztem a cikkben nem csak magamról beszélni, mivel nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek tudják, milyen sok magánember, szervezet, közösség foglalkozik a témával. Így megemlítésre került a Zöld blogháló is:)

Az interjú a Wellness magazin áprilisi számában olvasható majd, amely úgy március 18 -20-a körül jelenik meg. (Sajnos ez a rovat a magazin netes oldalán nem olvasható.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése