Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. október 17., vasárnap

Gondolatok az Életharmónia Levelezőközösségtől

Tagja vagyok a címben említett közösségnek és ha Te is szeretnéd közvetlenül olvasni leveleiket ezen a címen feliratkozhatsz a levelezőlistára:
http://groups.google.com/group/eletharmonia?hl=hub, honlap http://www.eletharmonia.hu
Most ide másoltam három írást is, mert nagyon jónak és hasznosnak találtam őket.

Milyen gazdagok is lehetnénk...

Egyszer egy jól gazdag apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves
kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek
is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja
azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és
egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa
megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy
medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket
lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A
mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül
láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog
családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.

Csak néhány mondatot szeretnék hozzáfűzni ehhez a történethez, amit talán
már te is ismertél eddig.
A pénzt és a gazdagságot csak azok tudják jól értelmezni, akiknek egyáltalán
nincs közük a pénzhez: ők a gyerekek.
Ők azok, akik a sikert nem vagyontárgyakban, nem bankszámlában, nem
pénzkötegekben mérik, de még csak nem is hatalomban.
A gyerekek azok, akik meglátják a dolgok mögött a lényeget. Ezért most
csak ennyit kérdezek: mikor figyeltél oda utoljára egy gyerek szavára?

------------------------------------------------------------------------------------------------
Nem csak a tökfőzeléket dobja fel, de kiváló tisztítószer is. Méregdrága vegyszerek helyett válaszd az ecetet - nem is hinnéd, mi mindenre nyújt megoldást.
Az ecet nem a modern kor terméke: már az ókori rómaiak is használták frissítő italként, gyógyszerként, tisztítószerként is, sőt, az ételeikbe is tettek belőle. Ma szinte minden háztartásban megtalálható, mivel az egyik leggyakrabban használt savanyító szer, azonban nem csak a konyhában hozza meg a várva várt hatást!
1. Tisztít, fertőtlenít - Remek állapotban tarthatod háztartási gépeidet, ha néha egy kis ecetes üresjáratban elindítod őket. Nemcsak a vízkőtől szabadulsz meg, hanem csillogni is fog a vasalód, forralód vagy a mosógéped! A zuhanyfülke sőt a fürdőszoba egész területe ellen is bevetheted, mert hatékonyan pusztítja a penészgombákat is. Mivel nem csak csírátlanít, hanem jó zsíroldó is, így tulajdonképpen a takarítás bármely pontján előkaphatod, legyen szó hűtőgép-, vagy sütőtakarításról!
2. Szagtalanít - Kellemetlen szagok a lakásban? Eltaláltad! Erre is jó az ecet! Ha a buli alkalmával előkerült egy-egy cigaretta, vagy nem tudsz alaposan kiszellőztetni a sütés után, akkor tégy egy csésze ecetet abba a helységbe, ahonnan szeretnéd kiűzni a szagokat. Halat pucoltál vacsorára, és ötszöri kézmosás után sem tudsz megszabadulni a szagától? Mártsd a kezed egy ecetes vízzel teli edénybe, és volt hal, nincs hal.
3. Folttisztító - Vörösbor borult az abroszra? Összetollaztad a ruhádat? A legmakacsabb foltok
ellen is hadba küldheted az ecetet, az egyik leguniverzálisabb folttisztítót! Cseppents pár cseppet a foltra, és dörzsöld át egy mosogatószivaccsal vagy fogkefével, majd öblítsd ki langyos vízzel. Durva izzadságfolt ellen ecet és só keverékét használd: dörzsöld a foltba, majd így tedd a mosógépbe. Itt a fesztivál- és egyben fű-foltszezon - ezek ellen szintén hatásos az ecet-szódabikarbóna kombó. Tipp: először mindig vízzel hígítva próbáld ki az ecetet!
4. Gyógyít - Az ecet kiváló megoldást nyújt mind a légúti megbetegedésekre, mind az emésztési problémák megoldására. Az ókori görögök által bevetett praktika szerint például torokgyulladás esetén nem kell mást
tenned, mint egy kiskanál almaecet és egy kiskanál méz keverékét meginnod. Mivel kiváló hurutoldó és fertőtlenítő, hatékony segítség a bajban. Ha már úgyis öblögetsz, akkor érdemes megjegyezni, hogy az ecet remek eszköz lehet a kellemetlen szájszag ellen is. Tégy egy pohár vízbe két teáskanál almaecetet, és gargarizálj!
A szóban forgó savas vegyület a lábak csodaszere is: magas láz esetén húzz ecetes-vizes zoknit a beteg lábaira, és hagyd rajta pár percig. De nem csak a lázzal veszi fel a fegyvert: lábgomba ellen is hatásos fegyver, de egy kiadós vásárlás után is segíthet a megdagadt ólomlábakat rendbe hozni.
5. Nyugtató - Ha egy átvirrasztott, forgolódással töltött éjszakán már a párnád alá dugott
levendula sem segít álomba szenderülni, akkor alkalmazd a méz-ecet kombót: 3 kanál mézhez adagolj 3 teáskanál almaecetet. Keverd jól össze, és lefekvés előtt vegyél be a keverékből két teáskanálnyit! Az ecetben sok kálium, vas és magnézium van, ezek pedig nyugtatólag hatnak szervezetedre.
Extra tipp: Ha az álmatlan éjszakákat esetleg egy szúnyogcsípés
okozná, akkor kenj egy kis ecetet a csípés helyére. A szúnyog mérgének lúgos kémhatását kiválóan semlegesíti az ecetsav. A különféle fűszerecetek igen népszerűek. Otthon is készíthetsz ilyet, ráadásul nem csak ízük finom,
hanem magukban hordozzák az ecet összes jótékony tulajdonságát! Végy egy tetszetős, zárható üveget, tedd bele a kiválasztott fűszernövényt: ez lehet például zsálya, rozmaring, vagy oregano is. Öntsd fel az üveg tartalmát
rizs-, vagy borecettel, és hagyd állni egy hétig! Salátaöntetnek is kiváló!

Mitől gazdag Svájc ?
Van mit tanulnunk... Önmagunk értékelését leginkább!!!


"Svájcba emigrált magyar tanárnő fia szájából hallottam, hogy amikor a mamát befogadta a helyi iskola,
azzal tüntette ki az igazgató, hogy ő intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését.
Persze bizonyítani akart, és összeállította a listát, amit izgatottan vitt a bemutatásra.
Az igazgató vetett rá egy pillantást, majd elmondta, az úgy rossz, ahogy van, lehet újraírni.
Az értetlen arcot látva, jóindulatúan elmagyarázta:
Először meg kell nézni, hogy a városban gyártják-e ezt a cikket?
Ha igen, meg kell venni, mert az a legolcsóbb, hiszen a város lakóinak munkát biztosítunk
és a későbbi minőségi problémák kizártak.
Ha nem, meg kell nézni, hogy a tartományban készítenek-e ilyesmit, mert ez a második legolcsóbb,
minőség vitára itt sem kell számítani.
Amennyiben a tartományban nem készül, megnézzük, hogy Svájc területén előállítják-e a terméket.
Ha igen, jöhet. Végül felmerül a kérdés: mi a teendő akkor, ha nem gyártják Svájcban?
Ekkor hátra kell dőlni és behunyt szemmel, (esetleg egy rövid szunyókálás után)
pihent állapotban azon lehet elgondolkodni, hogy egyáltalán, kell nekünk ez a szar?"

Figyelem, pedagógusok, és figyelem szülők!
Ezt a hozzáállást tanítsátok minden családban, óvodában, iskolában, egyetemen!!!
Ennyi kell ahhoz, hogy örökre kilábaljunk mindenféle gazdasági krízisből...


1 megjegyzés: