Magamról

Saját fotó
Budapest, Hungary
Az internet világok egész tárát nyithatja meg előttünk, olyan emberek, gondolatok és információk megismerését, amelyekkel enélkül talán sohasem találkoznánk. Az információ pedig hatalom, annak jó célokra történő felhasználására törekszem ezen blogban is. Az én világom is folyamatosan alakul, de alapvetően olyan értékek felismerését, megóvását tűztem ki célul, melyek mások számára is hasznosak lehetnek, illetve ezeket az információkat keresem másoknál is.

2010. június 3., csütörtök

Könyv- és filmajánló

Cormac McCarthy: Az út, Paulo Coelho: Az alkimista

Hogy miért ajánlom együtt a két művet? Azért mert két ellentétes gondolat fogalmazódott meg bennem, ahogy egyidejűleg olvastam-láttam őket.

A könyv szinte arról győzne meg minket, hogy igenis magunk irányítjuk a sorsunkat és ha figyelünk a jelekre és nem riadunk vissza, akkor beteljesíthetjük sorsunkat, amely megelégedéssel tölt majd el minket.

Amikor pedig megnéztem a filmet - amelyet csak erős idegzetűeknek ajánlok - akkor az az érzés és gondolat kerített hatalmába, hogy akármennyire igyekszünk beteljesíteni életünk feladatait van egy sokkal nagyobb erő nálunk, amely minden, kis hangya módjára élő ember fölött áll és egy mozdulattal elsöpörheti az összes hangyabolyt. Ez nagyon lehangoló, de mindannyian tudjuk, hogy igaz. Az is elszomorító, hogy elég csak egy ember, ahhoz, hogy a világ megsemmisüljön, így minden háborús konfliktust és eseményt félelemmel figyelünk. Tudom, megint sokan csak legyintenek és csak egy újabb katasztrófafilmnek könyvelik el a mozit, de én a film vége után csak egyet tudtam tenni: imádkoztam.


Tartalmak:

Cormac McCarthy, a Nem vénnek való vidék írója ijesztő posztapokaliptikus víziót rajzolt meg, amit John Hillcoat rendező festett szélesvászonra, Viggo Mortensen-nel a főszerepben. A The Road a kritikusok szerint 2009 egyik legjobb amerikai filmje.
(Velencei Filmfesztivál (2009): Arany Oroszlán-díjra jelölve John Hillcoat)

Több mint tíz év telt el azóta, hogy Amerikát elpusztította valamilyen rejtélyes kataklizma. Csak egy villanásra emlékeznek a túlélők, megszűnt az energiaellátás, kitört az éhínség, az emberi civilizáció végállapotba került. Egy férfi és egy kisfiú indul útnak rongyaikba burkolva az óceánpartra, összes vagyonuk - a takarók, palackok, rongyok - elfér egy rozoga bevásárlókosárban. Vándorlásuk során rejtőzködniük kell a túlélőkre vadászó bandák, tolvajok, és más kétségbeesett lények elől. Fizikai állapotuk egyre romlik, az erőltetett menet, az élelemhiány és a hideg megteszi a magáét. Mégis, ebben a sivár univerzumban is akadnak boldog percek, az emlékezés, az önfeláldozás, és a szeretet pillanatai, és ezek adnak értelmet a túlélésért való küzdelemnek.

Az alkimista Coelho fő művének számít. Santiagonak, az andalúz pásztorfiúnak meseelemekkel átszőtt kalandtörténetét a kritikusok Saint-Exupéry Kis hercegéhez szokták hasonlítani. Santiago, miután kétszer látja azt az álmot, hogy valahol a piramisok lábánál elásott kincs várja, elindul megkereseni azt. Végigzarándokol Afrika északi, sivatagos részén, szokatlan élményekkel töltekezik, számos különös figurával találkozik, köztük az alkimistával, akitől megtanulja, hogy mindig hallgasson a szívére, vegye észre a sorsára utaló jeleket, és igyekezzék beteljesíteni álmait. A filozófikus mese lelki balzsamként hatott azokra a tízmilliókra, akik már eddig elolvasták Coelho alapművét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése