Önszántunkból vagy kényszerből

Mai életmódunkról írnék most pár gondolatot.
Arról, hogy a spórolás helyett manapság a reklámok pont ennek az ellenkezőjére buzdítanak, a felesleges és önerőn túli fogyasztásra.
Több dolog is eszembe jut erről. Például az a természetgyógyász házaspár, akik jó pár éve azt mondták, hogy ugyan nekik hiába küldik az akciós újságokat, úgysem kell sokat gondolkozniuk, hogy milyen élelmet vegyenek. Akkor ezt nem nagyon értettem. Ma már, mikor gyerekemmel túl vagyunk egy csalánkiütésen, hajlamosak vagyunk az ekcémára, kezdem megérteni a dolog lényegét.
A háztartásban használt szereknél próbálok visszatérni a hagyományos dolgokra, melyek egyben a legolcsóbbak.
A csalánkiütés óta nem eszünk margarint (több helyen találtam utalást, bizonyítékot káros mivoltára), gyümölcs joghurtot (itthon készítem natúr joghurtból, fagyasztott gyümölcsből és mézből) . Fagyit sem lenne szabad ennünk, már gyűjtöm a recepteket és lehet, hogy ezt is én fogom készíteni. Amióta elolvastam Szendi Gábor, Paleolit étrend című könyvét, azóta pedig még kevesebb ételt veszünk. Sokszor csak abban bízhatunk meg, amit saját magunk készítünk, illetve ha valami minőségire van igényünk, azt jobb ha magunk készítjük.
Persze ehhez mind idő kell. Mai életvitelünk pedig erre ad a legkevesebb lehetőséget. Ezt a létformát viszont nem mi választjuk, hanem egyszerűen csak elviseljük. Mikor beleszületünk természetesnek tűnik ugyan, de sok mindenkitől, sokszor hallani, hogy belefáradnak az eléjük állított hamis értékek megteremtésének harcába.
A családokban sokszor nehéz megoldani a gyerekek felnevelését és erre a nyugdíjkorhatár emelése, a GYES időtartamának lerövidítése még negatívabban fog hatni. Persze még sok más országnál így is kedvezőbb helyzetben voltunk, de talán nem ez az út, amely a megfelelő irányba visz. Az állam szempontjából ez valóban költségcsökkentés, de közben az igazi érték, a család fog elveszni.
Aztán egy más szempont jut eszembe és ez férjemmel együtt került be az életembe. Ő horvátországi magyar és átélte a jugoszláviai háború borzalmait. (Biztosan vannak, akik még a világháborús állapotokra is emlékeznek.) Akkoriban a spórolás nem önkéntes volt, hanem mindennapos kényszer. A pénz teljesen elértéktelenedett, ami megtanította az embereket a kreativitásra és sajnos sok negatív dologra is.
Mivel sok minden nem volt elérhető a megoldások megtalálása nagyon fontossá vált. Azóta is érezhető férjem gondolkodásán egyfajta visszafogottság, mely rám is jó hatással van. Azóta sokkal tudatosabb vagyok vásárlásaim terén és én is próbálok kreatívan megoldani dolgokat.
Sajnos azt gondolom, hogy sokan csak akkor kezdünk el majd tudatosabban fogyasztani, mikor már nem önként, hanem kényszerből fogjuk ezt tenni.
Pedig mennyivel jobban járnánk az első verzióval.
Most meg véletlenszerűen villannak be képek, hírek. Az éhezőkkel szemben van, aki gyűrűt rakat a gyomrába a mértéktelen hízás megakadályozására. Dubaiban süllyed a mesterségesen megépített luxus sziget. Van olyan, aki a kutyájára annyit költ, amiből több gyereket fel lehetne nevelni. Ezek olyan visszásságok, amelyeket nem tudok elfogadni.
Sokszor azt gondolom, hogy minél előbb jönne egy világégés, annál több esély van hogy még maradjon valamink. Annál előbb döbbenének rá az emberek, hogy az élet miről szól, és miről kellene, hogy szóljon.
Az emberek nem tudnak a dolgokról, amelyek pedig folyamatosan zajlanak körülöttük. Vagy azért mert túl jól élnek és feleslegesnek tartják ezt az egészet, vagy mert éppen a napi megélhetési küzdelmeikkel vannak elfoglalva.
Pedig, mintha az egész világ kifordult volna önmagából.
Tudom, hogy hiábavalónak látszik a küzdelem - csak csepp a tengerben - de mégis, enélkül csekélyebb lenne a tenger. Sokszor az ember minél mélyebbre ás egy dologban annál rosszabbnak tűnik a helyzet. De annál inkább érzem a dühöt és elkeseredést és annál inkább fogok igyekezni mégis írni és tenni is.