Gombóckodás
Hogy mi az a gombóckodás? Ez egy kora reggeli történet, egy szokásé. Valami olyasmi, mint a felnőtteknél a felkelés előtti lustálkodás, nyújtózkodás. De miért is nevezem gombóckodásnak? Nos, azért, mert az amúgy „Gombóc”-nak is becézett, egyéves kisfiam szertartását számomra ez jellemzi legjobban, melyet legtöbbször, reggel hat és fél hét között szokott végezni. Ma reggel viszont még csak öt óra van.
Miután ő este nyolckor általában elalszik, reggel már lesi a redőny csíkjaiban megjelenő első fénysugarakat és amint világosság jelenik meg, hangos ö-ö-ö hangokkal és kisebb nyafogásokkal jelzi; itt az ébredés ideje.
Először próbálom ezeket figyelmen kívül hagyni, hátha nyerek még pár percet, de a félhomályban kiveszem alakját, amint felül a kiságyban. Az ébresztőnek szánt hangok egyre erősebbek, így nem fér hozzá kétség, fel kell kelni.
Először csak az ágyam melletti sólámpát kapcsolom fel, melynek gyenge, narancsos fényénél látom a kis Gombócot, amint felül, majd oldalára borul, megfordul, majd ismét felül, mint egy kis Keljfel Jancsi. Közben gurgulázva beszél, nevet. Néha egész lehetetlen pózba ékeli be magát a kiságy sarkába, mint egy L betű.
Feláll, a rácsba kapaszkodik és elcsípi a pelenkázón lévő cumisüvegét. Kortyol párat, majd elkezdi rázni, a víz fröcsköl mindenfelé. Letottyan a fenekére és megint az oldalára borul, megpördül a vizesüveggel együtt. Ezt most már nem hagyhatom tovább. Mielőtt minden csupa víz lenne, belátom, ki kell kecmeregni az ágyból. Pedig fáradt vagyok, későn feküdtem, és amúgy is inkább bagoly típus vagyok, nem nagyon megy a gyors reggeli kelés.
Felhúzom a redőnyt. Én is hunyorgok, ő is, de hunyorgása közepette előveszi leghuncutabb mosolyát. Már én is csak mosolygok, és a kora reggeli morcoskodás, hipp-hopp, elillan. Hát lehet rá haragudni?
2009. augusztus
Hogy mi az a gombóckodás? Ez egy kora reggeli történet, egy szokásé. Valami olyasmi, mint a felnőtteknél a felkelés előtti lustálkodás, nyújtózkodás. De miért is nevezem gombóckodásnak? Nos, azért, mert az amúgy „Gombóc”-nak is becézett, egyéves kisfiam szertartását számomra ez jellemzi legjobban, melyet legtöbbször, reggel hat és fél hét között szokott végezni. Ma reggel viszont még csak öt óra van.
Miután ő este nyolckor általában elalszik, reggel már lesi a redőny csíkjaiban megjelenő első fénysugarakat és amint világosság jelenik meg, hangos ö-ö-ö hangokkal és kisebb nyafogásokkal jelzi; itt az ébredés ideje.
Először próbálom ezeket figyelmen kívül hagyni, hátha nyerek még pár percet, de a félhomályban kiveszem alakját, amint felül a kiságyban. Az ébresztőnek szánt hangok egyre erősebbek, így nem fér hozzá kétség, fel kell kelni.
Először csak az ágyam melletti sólámpát kapcsolom fel, melynek gyenge, narancsos fényénél látom a kis Gombócot, amint felül, majd oldalára borul, megfordul, majd ismét felül, mint egy kis Keljfel Jancsi. Közben gurgulázva beszél, nevet. Néha egész lehetetlen pózba ékeli be magát a kiságy sarkába, mint egy L betű.
Feláll, a rácsba kapaszkodik és elcsípi a pelenkázón lévő cumisüvegét. Kortyol párat, majd elkezdi rázni, a víz fröcsköl mindenfelé. Letottyan a fenekére és megint az oldalára borul, megpördül a vizesüveggel együtt. Ezt most már nem hagyhatom tovább. Mielőtt minden csupa víz lenne, belátom, ki kell kecmeregni az ágyból. Pedig fáradt vagyok, későn feküdtem, és amúgy is inkább bagoly típus vagyok, nem nagyon megy a gyors reggeli kelés.
Felhúzom a redőnyt. Én is hunyorgok, ő is, de hunyorgása közepette előveszi leghuncutabb mosolyát. Már én is csak mosolygok, és a kora reggeli morcoskodás, hipp-hopp, elillan. Hát lehet rá haragudni?
2009. augusztus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése